Június 20-án kerül sor a HOPPart következő premierjére. A Chicago című musicalt Zsótér Sándor rendezi, akivel a K. mama óta először dolgozik együtt a Társulat. Az előadás helyszíne is különleges: az évek óta zárva tartó Atrium mozi; szereplői Bánfalvi Eszter, Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Mátyássy Bence, Polgár Csaba, Radnay Csilla, Roszik Hella és Vári-Kovács Péter. A Chicago júniusban 21-én és 22-én este látható még. Jegyinformáció: hopparttarsulat@gmail.com
A kis vakond, akinek a fejére csináltak áprilisban 2-án este 7 órakor látható a Sirályban. Az öt vakond ezúttal Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Szilágyi Katalin és Takács Nóra Diána lesz.
Az előadás március 31-én 13 órakor a Tatabányai Jászai Mari Színház Ficak Stúdiójában vendégszerepel.
A világszerte népszerű online kvízjáték, a Honfoglaló most a Trafóban kel életre színházi társulati-tagok játékával és Scherer Péter műsorvezetésével. A játékba nevezett 27 vidéki és budapesti színház azért méri össze tudását, hogy a következő évad költségvetését több millió forint értékű média-megjelenéssel gyarapíthassa.
A március 28-án 15 órakor megrendezésre kerülő második elődöntőben a HOPPart csapata (Mátyássy Bence, Radnay Csilla és Tarjányi Tamás) a 2. csatában a Körúti Színházzal és a Nemzeti Táncszínházzal küzd meg.
Minden elődöntőből a három legsikeresebben csatázó csoport jut tovább. Középdöntő május 16-án, döntő júniusban!
Március 9-én 22 órakor - Elfriede Jelinek: Rohonc/Rechnitz
felolvasószínház a HOPPart társulatával
Belépőjegy: egységesen 1000 Ft
1944 március 24. Az orosz csapatok már csupán néhány kilométerre voltak az osztrák-magyar határon fekvő kisvárostól, Rohonctól, amikor a helyi kastély úrnője, Batthyány grófnő egy jó kedélyű vadászünnep keretében szeretőjével, Joachim Oldenburggal és családi barátjával, a helyi náci párt vezérével, Franz Podezinnel száznyolcvan kiéhezett és tönkregyalázott zsidó munkaszolgálatost agyonlőtt, majd egy tömegsírban elkapart. A háború után az osztrák hatóságok több eljárást is indítottak a bűnösök ellen, de miután néhány koronatanút megöltek, a többiek is elálltak a vallomástól. A tettesek egyetlen napot sem töltöttek börtönben a példátlanul kegyetlen mészárlásért. A tömegsírt máig nem találták meg. Elfriede Jelinek a müncheni Kammerspiele felkérése írta a darabot, amely a 2009-es Őszi Fesztiválon vendégszerepelt Budapesten.
Fordította | HALASI ZOLTÁN
Szereplők | LUKÁTS ANDOR, MÁTHÉ ZSOLT, POGÁNY JUDIT, RADNAY CSILLA, TAKÁCS NÓRA DIÁNA
Kreatív producer | LENGYEL ANNA
Produkciós asszisztens | CSÓKA TÍMEA
Rendező | POLGÁR CSABA
Előadásjogok | ROWOHLT VERLAG
Magyarországi előadásjogok | Creativ Media
Márciusban 10-én 21 órakor és 18-án 20 órakor látható A kis vakond, akinek a fejére csináltak. 10-én Herczeg Tamás, Szilágyi Katalin, Kiss Diána Magdolna, Szamosi Zsófia és Friedenthal Zoltán, 18-án pedig Herczeg Tamás, Szilágyi Katalin, Erdélyi Tímea, Polgár Csaba és Takács Nóra Diána bújik a lecsinált vakond, és a tett elkövetésével meggyanúsított állatok bőrébe. Az előadások helyszíne ezúttal is a Sirály.
Februárban 24-én, este fél tízkor látható a Sirályban A kis vakond, akinek a fejére csináltak. Az öt vakond ezúttal Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Polgár Csaba, Szilágyi Katalin és Takács Nóra Diána.
35 partit rendeztünk az Astoriánál, de voltunk Tatabányán, Komáromban, a Poszt OFF Pécsett, a soproni VOLT Fesztiválon, a Kortárs Drámafesztiválon, és a debreceni Alternatív Színházi Szemléről díjat is hoztunk haza.
Csakhogy sajnos nem tudjuk tovább fenntartani a kecót, fizetni a lakbért, rezsit, szerelőket. Szóval lejárt az egy éves bérlet, lelécelünk vidékre. De tartunk még egy pár búcsúpartit, és azon szeretettel várunk!!!
Január 19. Február 2, 3.
Ha még nem jártál nálunk, a titkos lakásban, de van kedved eljönni, hívd fel Kiss Rékát a Sirályban 06 20 437 2125 (hétköznap 10-18 között vagy varosiszinhaz@gmail.com), ő megmondja a részleteket, és hogy hánykor és hol van a találkozó…
A Kis vakond január 12-i előadása előtt, 20 órakor a Természetes Vészek Kollektíva performansza tekinthető meg a Sirályban, a Galérián.
FixaIdeaPárt - A Te Pártod! - a Természetes Vészek Kollektíva performansza
Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Bizonyára mindenkivel előfordult már, hogy egy fárasztó nap végén azt érezte, kiábrándult a környezetéből, nincs kedve polgártársaival találkozni, beszélgetni, agitálni, „eszmét cserélni”! Agyonnyomja a társadalmi lét mázsás terhe, nem találja a kiutat a válságból, nem látja élete értelmét, esetleg, elfásult, kiégett, s világvége hangulata van?
Hát ennek most vége, mert itt van, csak ÖNÖKNEK, csak NEKTEK, csak most, megérkezett:
a FIXA-IDEA PÁRT. A PÁRT, a Te ideád, a Te pártod.
Mert nem hat rátok az átok, ha van fixa ideátok!
Éljetek a mának, ragyogjon előttetek az új jövő!
További információk:
www.artdisasters.com
Tájékoztatjuk kedves nézőinket, hogy a január 5-re tervezett Szörprájzparti c. előadás betegség miatt elmarad! A már megváltott jegyek a következő előadásokra (remélhetőleg) 8-ra és 19-re is érvényesek, vagy a Sirályban visszaválthatóak.Elnézésüket és megértésüket kérjük!
2009. december 22-én 21:30-kor a Merlin Színházban Karácsonyi Halálkemény! A 22:30-kor kezdődő előadás előtt TOMBOLAJÁTÉK HOPPartos relikviákért. Nyerj magadnak karácsonyi ajándékot!
Lackfi János Hambi-pipőke c. darabját olvassuk fel a Nyitott műhelyben december 11-én 19 órai kezdettel.
Jegy- és bővebb info: Nyitott műhely
Decembertől új helyszínen, a Sirályban látható a Kis Vakond, akinek a fejére csináltak.
Máthé Zsolt verses melotragédiája 1-jén 21 órakor, 2-án 21:30-tól látható.
1-jén Erdélyi Tímea, Herczeg Tamás, Friedenthal Zoltán, Szamosi Zsófia és Szilágyi Katalin, 2-án Erdélyi Tímea, Herczeg Tamás, Polgár Csaba, Szilágyi Katalin és Takács Nóra Diána játssza az előadás számos szerepét.
Jegyinformáció: www.siraly.co.hu
Múzeumok Őszi Éjszakája - Kísértetek és kísérletek…
…Múzeum és Színház találkozása a boncasztalon
22.30 óra “Száz vágy muzsikál most az éjben”, pillanatképek Fedák Sáriról, Molnár Ferencről, Karády Katalinról és Jávor Pálról - rendhagyó tárlatvezetés a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Résztvevők: Takács Nóra Diána (HOPPart Társulat), Gémes Antos, Ruzsik Kata, Darvas Kristóf.
Helyszín | Bajor Gizi Színészmúzeum
1124 Budapest, Stromfeld Aurél u. 16.
Jegyek vásárolhatók elővételben is az OSZMIban valamint a helyszínen!
Jegyárak | 1300 Ft, kedvezményes | 600 Ft
(a megvásárolt jegyek az éjszaka folyamán valamennyi múzeum programjára ingyenes bejutást valamint utazási kedvezményeket is nyújtanak, további információ és részletes program a www.muzeumokejszakaja.hu oldalon!)
Október 18-án délután 3-kor Celldömölkön, a Soltis Lajos Kamaraszínházban vendégszerepel A kis vakond, akinek a fejére csináltak.
(Celldömölk, Koptik Odó utca 2.)
További információ: www.soltisszinhaz.hu
November 4-én és 5-én új szereposztással kerül bemutatásra Máthé Zsolt verses melotragédiája, A kis vakond, akinek a fejére csináltak.
Az előadás új vakondjai: Erdélyi Tímea, Mátyássy Bence, Roszik Hella, Polgár Csaba és Szamosi Zsófia.
A későbbiekben az előadás mindkét szereposztással műsoron lesz!
Jegyinformáció | MU Színház - 209 4014, 466 4627
2009.október 11-én 22.30-kor vasárnap újra látható “a mi dájhárdunk” a Merlinben!
Előtte 21.00-tól, az addig jegyet váltók a Nakatomi vállalat nyitott személyiségfejlesztő tréningjén vehetnék részt.
Mindenkit szeretettel vár Josephina Yashinobo Katagi vezérigazgató és csapata!
A nyári vidéki előbemutatók után október 7-től Budapesten is látható a HOPPart új előadása. Egy német mese alaptörténetéből Máthé Zsolt írt darabot a társulat számára a vakondról, akinek a fejére csináltak.
A premierre október 7-én, 22:30-kor kerül sor a MU Színház - Szputnyik Műhelyben, az előadás októberben 8-án, 19:30-kor is látható, ugyancsak a Szputnyikban.
Jegyinformáció | MU Színház - 209 4014, 466 4627
szereplők
FRIEDENTHAL ZOLTÁN
HERCZEG TAMÁS
KISS DIÁNA MAGDOLNA
SZILÁGYI KATALIN
TAKÁCS NÓRA DIÁNA
ZENE | Matkó Tamás
DÍSZLET, JELMEZ | Borovi Dániel
MOZGÁS | Dékány Edit
ASSZISZTENS | Matók Szilvia
RENDEZTE | Herczeg Tamás és a társulat
A Szörprájzparti meghívást kapott az idén 15. alkalommal megrendezésére kerülő Debreceni Alternatív Színházi Szemle (DASzSz) versenyprogramjába. Az előadás szeptember 12-én, este 11 órakor lesz megtekinthető.
Az előadás másnap Budapesten lesz látható a szokott helyszínen, a titkos lakásban.
Július 4-én a HOPPart a “Nyár a Lánchídon” programsorozatában lép fel. A társulat tagjai 17:30-kor Stíluskosár címmel adnak koncertet a budai hídfőnél felállított színpadon. A nap koncertjeinek témája: Pesti Broadway a Lánchídon, így a műsorban elsősorban opera- és operettrészletek, Gershwin-szerzemények, sanzonok, közöttük Karády-slágerek, kuplék és musicaldalok szerepelnek majd, de néhány kórusmű és némi könnyűzene is helyet kap.
Közreműködnek |
KISS DIÁNA MAGDOLNA
SZILÁGYI KATALIN
TAKÁCS NÓRA DIÁNA
FRIEDENTHAL ZOLTÁN
POLGÁR CSABA
TARJÁNYI TAMÁS
VÁRI-KOVÁCS PÉTER
Zongorán kísér | KÉMÉNCZY ANTAL
Külön köszönet NOVÁK ESZTERNEK, ASCHER TAMÁSNAK és SELMECZI GYÖRGYNEK
Június 23-án Vasváron lesz először látható a HOPPart új előadása. Egy német mese alaptörténetéből Máthé Zsolt írt darabot a társulat számára a vakondról, akinek a fejére csináltak.
Az előadást a nyár folyamán országszerte több helyszínen is bemutatjuk.
Budapesten ősztől, a Szputnyikban lesz látható.
Az előadás szereplői a vasvári bemutatón:
FRIEDENTHAL ZOLTÁN
HERCZEG TAMÁS
KISS DIÁNA MAGDOLNA
SZILÁGYI KATALIN
TAKÁCS NÓRA DIÁNA
ZENE | Matkó Tamás
DÍSZLET, JELMEZ | Borovi Dániel
MOZGÁS | Dékány Edit
ASSZISZTENS | Matók Szilvia
RENDEZTE | Herczeg Tamás és a társulat
Június 9-én Pécsen szörprájzpartit rendezünk a nagybaromarcú > barátunk tiszteletére.
Találkozó este 8-kor a Bóbita Bábszínház előtt! Gyere el, várunk!
Mély tisztelettel: a Nyúl
Május 24-én, 25-én, 26-án és 31-én este szörprájzpartit rendezünk nagybaromarcú > barátunk tiszteletére. A helyszín egy titkos lakás az Astoriánál.
Ha el akarsz jönni, írj Kiss Réka Juditnak (varosiszinhaz@gmail.com) vagy hívd fel (06 20 437 2125), ő mindent elmond: hányra, hova kell menned és mennyi a beugró. A házigazdák színészek, úgyhogy vigyázz, az egész csak átverés: színház. Gyere el, várunk, (>-nak egy szót se)!Mély tisztelettel: a Nyúl
Szevasztok!
Március 29-én (na az már teltházas), 31-én (az is lassan) valamint április 1-jén, 2-án, 4-én és 24-én (ezekre még van hely) este szörprájzpartit rendezünk nagybaromarcú > barátunk tiszteletére.
A helyszín egy titkos lakás az Astoriánál.
Ha el akarsz jönni, írj Kiss Réka Juditnak (varosiszinhaz@gmail.com) vagy hívd fel (06 20 437 2125), ő mindent elmond: hányra, hova kell menned és mennyi a beugró.
A házigazdák színészek, úgyhogy vigyázz, az egész csak átverés: színház.
Gyere el, várunk, (>-nak egy szót se)!
Mély tisztelettel: a Nyúl
Kárpáti Péter | SZÖRPRÁJZPARTI
> | NAGY ZSOLT
+ | KISS DIÁNA MAGDOLNA
0 | SZILÁGYI KATALIN
CBA | HERCZEG TAMÁS
Nyúl | POLGÁR CSABA / BÁNKI GERGELY
˘ | BAKSA IMRE
¦ | KHALED-ABDO SZAIDA
PRODUKCIÓS VEZETŐ, DRAMATURG | Róbert Júlia
TÉR, RUHÁK | Balázs Juli
MUNKATÁRSAK | Németh Fruzsina, Kárpáti István
LETÉPETT KAR | Kovács Dániel
TÁNC | Krisztik Csaba
VEREKEDÉS | Kristóf Borcsi, Pálos Hanna
RENDEZTE | a szerző és a társulat
A HOPPart, a Jászai Mari Színház és a Városi Színház Kht./Sirály közös produkciója
Szerda esténként, 11 alkalommal közös játékba kezdünk. Ebben a félévben még csak ismerkedünk egymással és a színházzal. Kísérletezünk. Aztán ősztől indulhat a komoly munka. Az iskolát Kárpáti Péter drámaíró, tanár vezeti, és ősztől már más drámaírók, dramaturgok, színészek is bekapcsolódnak.
Helyszín a Sirály lakása, „A titkos lakás”.
Jelentkezni március 12-ig lehet az iralysiraly@gmail.com email címen, küldj egy oldalas önportrét.
Bővebb információért hívd Róbert Julit a 06-20-391-2848 számon.
Tájékoztatjuk a kedves nézőket, hogy a ma esti Halálkemény c. előadásunk betegség miatt elmarad.
A már megváltott jegyeket a Merlin Színház jegypénztárában visszaváltják, ill. igény szerint átírják a márciusi előadásokra.
Megértésüket és türelmüket köszönjük!
HOPPart
Február 1-jén, 4-én, 6-án, 7-én este SZÖRPRÁZPARTI-t rendezek Nagy Zsolt barátom tiszteletére, aki átmenetileg hozzám költözött. (tudod, a titkos LAKÁS az Astoriánál…) Beszálltak a Sirályos, Jászai Mari Színházas, HOPPartos haverok, úgyhogy lesz egy kis kaja-pia. Kárpáti Péter, Kiss Dia, Szilágyi Kata, Baksa Imre, Herczeg Tamás, Khaled-Abdo Szaida, Róbert Juli, Balázs Juli, Németh Fruzsi már tud róla, gyere el Te is!
De pszt! Meglepi buli!
A részletekért hívd Kiss Rékát: 06 20 437 2125
Csőváz: Nyúl
Sebastian Brant allegorikus világkölteményének teljes magyar változata Márton László és a HOPPart Társulat előadásában, a Goethe-intézet szervezésében.
2009. január 15., 16.00
Kláris Ökohajó
A Herrmann csatája legközelebb 2009. február 23-án, 21 órakor látható, új helyszínen, a Nyugati Teátrumban. (1066 Budapest, Teréz krt. 62.)
A nyári vendégjátékok után ismét Budapesten látható a Halálkemény. Az előadás decemberben 1-én és 15-én, 22:30-kor tekinthető meg a Merlin Színházban.
A Herrmann csatája legközelebb november 12-én, 23:30-kor látható az Odeon-Lloyd moziban. Jegyek vásárolhatók az Ódry Színpad szervezésén, illetve az Interticket rendszerén keresztül bármely utazási és jegyirodában, valamint előadás előtt a helyszínen a HOPPart Társulat munkatársaitól.
Hosszú szünet után ismét látható a K. mama. Az előadás november 16-án tekinthető meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem Rákóczi úti épületében. Jegyek korlátozott számban az Ódry Színpad szervezésén kaphatók. Az előadás kezdete 15 óra.
A 2008/2009-es évadtól a Varázsfuvola a Nemzeti Színház Kaszás Attila Termében látható, az első alkalommal november 30-án, 11 órakor.
A HOPPart Társulat október 18-án és 19-én, a Budapesti Őszi Fesztivál keretében tartja idei első bemutatóját. Az Odeon-Lloyd moziban Heinrich von Kleist Herrmann csatája című drámájának magyarországi ősbemutatójára kerül sor. Az előadás rendezője Polgár Csaba, szereplői Bánki Gergely, Gémes Antos, Máthé Zsolt, Mátyássy Bence, Radnay Csilla, Roszik Hella, Szilágyi Katalin, Takács Nóra Diána és Tóth Orsi.
“Mit szól a világhoz, azaz a jelen fiziognómiájához?
Úgy találom, torzultságában van valami komikus.
Olyan, mintha, akár egy öregasszony, hirtelen abbahagyná a keringőzést; s Ön tudja jól, milyen hatással van ez a keringőre.
Nevetek, ha rágondolok.”
“Én úgy találom, az embernek egész súlyával, bármily nehéz, vagy könnyű legyen is, a kor mérlegének serpenyőjébe kell vetnie magát; mellékelem ehhez a magam szerény hozzájárulását.”
„De mi a helyzet, barátom, a Herrmann csatájá-val? Igen sajnálnám, ha valamely elnézés folytán, elmulasztották volna a kézbesítését, mivelhogy e darab bármely másnál inkább a jelen pillanatra van kihegyezve.”
[Részletek Heinrich von Kleist levelezéséből]
Újra látható a Nemzeti Színházban a Tovább is van…
Az októberi előadásokon Herczeg Tamás szerepeit Mátyássy Bence és Gémes Antos játszák.








